Akadályok

Mert akadály nélkül nincs utazás. A gépen csak hazatartó moldovaiak voltak, legalábbis nem találkoztam rajtam kívül külföldivel. Az útlevelem ugyan rendben volt, de azt kérte a moldáv határőr, hogy álljak a sor végére és álljam végig újra. (Persze fogalmam sincs, hogy mit kért pontosan, mert ő angolul nem, én meg oroszul nem beszélek, de a kézmozdulatok segítettek.)

Fél óra újabb - tök értelmetlen - sorban állás után ismét sorrakerültem, ismét hősünknél. Kérdezett valamit, de nem értettem - a reakciójából ítélve azt hitte, szórakozom vele. Pedig sajnos tényleg nem tanultam meg oroszul a kegyelmi fél óra alatt sem. Sokat nem vacakolt, hívta a biztonsági szolgálatot, akik elkísértek egy szobába. Ott voltak már páran, ők kevésbé voltak vidámak, de ekkor még mosolyogtam rájuk. Aztán ahogy telt az idő, egyre kevésbé mosolyogtam, mert csak úgy vitték el az embereket két oldalról karonfogva és kezdtem sorrakerülni én is.

Egyszercsak megjelent egy középkorú férfi, hatalmas tányérsapkában, ami annyira komikusan néz ki, hogy képtelenség volt komoly pofát vágni a rám szegeződő komoly tekintetnek válaszul. Ő már beszélt angolul, ezért megkérdezte, mi a csodát keresek itt, miért pont ma jöttem és egyáltalán, kihez érkeztem. Az első két kérdésre még egész jó választ tudtam adni, a kihez érkeztemre viszont már semmit. Mondhattam volna a helyi liberális fiatalok közül valakit, de rájöttem, hogy talán most nem ők a legjobb meghívók. Így annyiban maradtam, hogy senkihez, nem ismerek itt senkit.

Bang, rossz válasz. A tányérsapka büszke tulajdonosa közölte, hogy a "belföldi helyzet" ("internal situation") miatt nem léphetek be az országba meghívó nélkül. Gondoltam elcseverészek vele arról, hogy milyen izgalmas helyen lakik, hogy az őseim egy része innen jött, hogy pont most érek rá és a többi, elég gyatra sztoriról. Nem hatottam meg, kérte, hogy fogjam a táskám, mert megyek haza.

Nem, nem megyek haza - és akkor jött az új taktika, ami működött is. Nyilván egy átlagos húszonéves turistára készült, akivel elhitetheti, hogy ez így megy. Miután tisztáztuk, hogy Magyarország az EU tagja, az EU állampolgároknak pedig nem kell vízum, levontam helyette a következtetést: be kell engedjen. Hosszas vajúdás után megállapodtunk: a szállodát fel fogják hívni, hogy tényleg bejelentkeztem-e és nem hagyhatom el a fővárost csak ha bejelentkezem a rendőrségen.

Ahhoz képest, hogy a románokat úgy ahogy van kitiltották az országból, EU ide-vagy-oda, hogy amerikai állampolgárokat nem engedtek be Ukrajnából, ez elég simán ment. Más kérdés, hogy ha pechem van, kapok egy hasonlóan vicces kinézetű helyi delikvenst a következő pár napra a nyakamba.

A kis kaland után márcsak a kötelező átvizsgálás jött. Újabb bő fél óra, mindent kipakolni, ők mindent átnéznek, én minden visszapakolok.

Szerencsétlen recepciós néni úgy nézett rám, mintha legalábbis agent provocateur lennék, percekig lapozgatta az útlevelemet és nézte a bejelentő lapomat, hátha rájön, mi a baj velem. Közben persze telefonált a tányérosnak. Úgy is felfoghatjuk, hogy biztonságban vagyok. :)

A hely ahol lakom a belvárosban van, nem messze a parlament épületétől. Az épület igazi szocreál kívül-belül (ha feltöltött a masina, lesz kép is), tökéletesen passzol a város látképébe. A páratlan emeleteken van wifi, ezért külön jó, hogy a harmadikon lakom. A net ugyan nem tökéletes, néha van, néha nincs, de ez legyen a legnagyobb baj.

Este találkozom az egyik helyi liberális párt külügyesével, a holnapi program részben tőle is függ.

Remélem este majd beszámolhatok a moldovai konyháról és szeszkészítési szokásokról is, nagyon éhes vagyok. :)