A megvalósult kommunizmus

Délután olyan élményben volt részem, mint még soha. No nem arra gondolok, hogy mégcsak kettő fele járt az idő és túl voltam a negyedik igazoltatásomon aznap, mert igazából azon csodálkoztam, hogy eddig békénhagytak.

A Credo nevű civil szervezet egyik vezetőjével lett volna találkozóm, de szólt, hogy egy kerekasztal beszélgetésre kell mennie, tegyük át későbbre. Amikor megtudtam, ki mindenki hivatalos a beszélgetésre, inkább vele tartottam.

Az egyik belvárosi szállodában 30 ember ült egy teremben. Az U-alakban felállított asztalok egyik oldalán a hatalom képviselői és egy ellenzéki parlamenti képviselő ült, a másik oldalon különböző civil szervezetek, főleg fiatalok. A beszélgetést rendező civilek az U alján foglaltak helyet.

A beszélgetés néhány civil szervezet prezentációjával kezdődött: a Credo arról beszélt, hogy a birtokukban lévő bizonyítékok alapján felállított idősorból megállapítható: a rendőrséget hatalmas felelősség terheli azért, hogy a tüntetések erőszakba torkolltak. Az április 7-i demonstráción több ismert politikus is résztvett, akik az agresszívebb emberek elvezetését kérték, illetve távozásra szólították fel őket. Ez nem történt meg, az egyre agresszívabb kis csoport pedig magával húzta az egyébként békés tömeget.
A Credo szerint a rendőrség az indokoltnál sokkal brutálisabban viselkedett az elfogások során, valamint teljesen ártatlan emberek százait zárta előzetesbe.
A Credo igazgatója felvetette annak a lehetőségét, hogy a rendőrség nem véletlenül hagyta elfajulni a dolgokat. Erre utal az is, hogy a tűzoltók a bejelentés után közel egy órával értek a helyszínre, de még akkor sem kezdték el az oltást, hosszasan tájékozódtak a helyzetről.

Az Amnesty International képviselője közölte, hogy birtokukban van közel száz vallomás olyan egyetemistáktól, akiket könnyebben vagy súlyosabban bántalmaztak a rendőrök illetvek akiktől legalapvetőbb jogaikat vonták meg az előzetesben. Evgenyij ezen a ponton azt kérte, hogy mindenki álljon fel egy percre és emlékezzen meg az elhunytakról és azokról, akiket megaláztak. Mindenki felállt, egy mókust kivéve.

Őt.


Az úriember a belügyminiszter-helyettes, a helyieknek nem okozott meglepetést, amikor a helyén maradva hangosan beszélt a telefonjába: két hónapja, hogy a Belügyminisztérium előtti tüntetésen megvert egy tüntetőt és egy újságírót - láthatóan mindenféle következmény nélkül.
Említett prijatyelt megkérdezték, ugyan mibe fájna felállnia (különös ízt adott az egésznek, hogy a rendezvényen jelen volt a fél moldáv média). "Mert nem értek egyet magukkal" - szólt ki a telefonjából, majd folytatta a cseverészést.

A Transparency International képviselője szót kért, hogy elmagyarázza, mit keresnek egy emberjogi kerekasztalnál. Ők azon dolgoznak, hogy bizonyítsák: politikai korrupció zajlik az országban, lassan mindent és mindenkit irányítani tud a hatalom a rendőrségtől az ügyészségen át a bíróságokig bezárólag.

Egy másik helyi jogvédő arról beszélt, hogy kollégáival el akartak látogatni a különböző BV-intézményekbe, de mindenhol megtagadták tőlük a belépést. Érdeklődött, mikor találkozhatnának legalább saját klienseikkel.

Ehhez kapcsolódva kiderült, hogy az ombudsman kollégáit több intézménybe is beengedték. Az ottani állapotokról nem kívánt szólni az ombudsman, de elmondta, hogy interjút készítettek mindenkivel, akivel találkoztak. A 72 interjúalanyból 64-nek ugyanaz volt a kirendelt ügyvédje. Annak is kirendeltek, aki jelezte, van sajátja. A megkérdezettek több mint fele azt állította, hogy másfél napig nem kaptak sem folyadékot, sem ételt. Többen panaszkodtak arra, hogy kérésük ellenére sem telefonálhattak, valamint semmilyen orvosi ellátásban nem részesültek.
Közel tucatnyian állították egymástól függetlenül, hogy a központi fogdában az ügyészi kihallgatás végén (ahol nem volt jelen semmilyen jogi képviselő) az ügyész óvatosságra intette őket. Amikor kiléptek az ajtón, civil ruhás emberek verték meg őket, volt, akit végül kórházba kellett vinni.

A Koalíció 2009 nevű civil szövetség képviselője arról beszélt, hogy a rendőrség által nyilvánosságra hozott listákon csak azok szerepelnek, akiket valamilyen okból elláttak a rendőrségen kívüli egészségügyi intézményekben. Állítása szerint ennek az az oka, hogy az egészségügyi nyilvántartásból nem lehet egyszerűen eltüntetni az adatokat, vagyis ezeket az embereket nem tudta letagadni a rendőrség. A több száz, ma is ismeretlen tartózkodási helyen lévő fiatal sorsáról hiába érdeklődött, nem kapott választ.

Az államügyész hivatalát képviselő úr visszautasította a vádakat és elmondta, hogy eddig semmilyen értékelhető panasz nem érkezett hozzájuk sem a halálesetek miatt, sem a fogvatartottakat ért állítólagos atrocitások miatt. Amikor az egyik résztvevő emlékeztette, hogy az összes elhunyt áldozat szülei feljelentést tettek, azt mondta, hogy vizsgálat fog indulni, de nem most, hanem majd akkor, ha lecsillapodtak a kedélyek.

Más azt tudakolta a miniszterhelyettestől, hogy nem indítanak-e ők külön vizsgálatot annak kiderítésére, hogyan történhettek meg az eddig nyilvánosságra került halálesetek.
"Nem kell ezt az egészet ennyire túldramatizálni." Kezdte a választ, és már akkor elképedve néztünk egymásra a mellettem ülő francia diplomatával. A folytatás sem volt különb: "Az életben vannak szomorú, rossz dolgok. Szomorú, hogy ennyien meghaltak, de még nem tudjuk, miért. Ahhoz képest viszont, hogy közel ezer embert helyeztünk előzetes letartóztatásba az események alatt, ez a szám elenyésző."

Európa, 2009.

Ekkor értettem még igazán, hogy ez nem a választásról szól: ahol egy kormánytag a média nyilvánossága előtt ilyet válaszolhat, azt ritkán szoktuk jogállamnak nevezni.

A beszélgetés akár véget is érhetett volna ezen a ponton, de a hallgatói érdekképviselet szót kért, hogy jelezze: hétfő óta folyamatosan visznek el diákokat az órákról és a kollégiumokból, mindenféle magyarázat nélkül. Sem ők, sem a szülők nem tudják, hol és leginkább miért tartják fogva a diákokat, köztük olyanokat is, akik itthon sem voltak a tüntetések alatt. Nincs új a nap alatt.