A dácsa

Tegnap reggel egy fehér volga várt, benne Misa, a fiatal srác, akivel megbeszéltem a találkozót. A szülei nyaralójába mentünk beszélgetni, Surucenibe, nem messze a fővárostól.

Bár a reptéri tányéros azt mondta, be kell jelentkezzek a rendőrségre, ha elhagyom a fővárost, itt mindenki röhögött ezen, ilyet csak bíróság rendelhetne el, nem egy reptéri tányéros.

Misa egy civil szervezetnek dolgozik Kisinyovban, lassan 5 éve, mellette közgazdaságtant tanul itt az egyetemen. Április 6-án részt vett az első megmozduláson, ismeri az egyik szervezőt, vele is megígérte, hogy összehoz.

Misa meleg, a barátját, aki másnap is elment a tüntetésre, még nem engedték ki, aggódik érte, bár legalább abban szerencséje van, hogy a rendőrség által közétett listán szerepel, vagyis biztosan lehet tudni, hogy a rendőrség tartja fogva. (A tüntetések során több száz ember tűnt el, egy részükről a mai napig senki nem tudja, mi lett velük. A rendőrség múlt héten közzétett egy listát azokról, akiket fogvatartanak. A listát azóta kiegészítették, de az ellenzék, a civilek és a gyermekeiket hiába kereső szülők szerint az még mindig nem teljes.)

Azért kérte, hogy valami kieső helyen találkozzunk, mert az egyesületét megfigyelik hónapok óta, a munkatársak egy része pedig felmondott a választás után, félve az újraválasztott kommunisták retorziójától.

Misa szerint lassan egy évtizede ilyenek a mindennapok Moldovában. Voronin államfő fia, Oleg Voronin az ország leggazdagabb emberévé vált apja hatalma alatt: a közvélemény meggyőződése szerint a tulajdonába került cégek korábbi tulajdonosait mindenféle - hatásos - eszközzel vették rá annak idején arra, hogy eladják cégeiket az államfő fiának. És bár Voronint nem lehet most újraválasztani, fia megmarad valószínűleg az "üzleti" életben, nincsenek különösebb politikai ambíciói. Általános nézet egyébként, hogy a háttérből a parlament elnöke, Marian Lupu irányítja az eseményeket és őt tartják a legesélyesebb utódjelöltnek - márha kilép a háttérember szerepéből.

Misa borúsan látja a helyzetet: ugyan nem tagja egyik ellenzéki pártnak sem, de bármilyekkel hajlandó lenne kiegyezni, csak a mostani gárda menne már el. Az ország gazdasága az összeomlás szélén áll, a moldáv leu árfolyama mögött nem áll tényleges teljesítmény, a szociális háló lényegében nincs, mindent csak személyes ismeretségen és korrupcióval lehet elintézni - utóbbival pedig a szegények nyilván nem tudnak élni.

Abban bízik, hogy ha maradnak a kommunisták, a külföldi hitelezők komolyabb feltételeket fognak szabni végre a hatalomnak és megkövetelik a legelemibb demokratikus normák betartását. Azt várja az EU-tól, hogy ne legyen elnéző a moldáv rezsimmel szemben, még akkor is, ha ezzel szembekerül Oroszországgal.

Ahogy haladunk vissza a városba, eszembe jut Maya Tbilisziben. Okos nő volt, tudta, hogy az Unió nem fog egységesen fellépni Oroszország érdekeivel szemben. Attól félek, ez most is így lesz.